TÖRTÉNETEK AZ ÜNNEPRŐL  : LUCA NAPJA - December 13.

LUCA NAPJA - December 13.

Krisztus után 304-ben szenvedett Siracusaban vértanúságot a szentéletű, jótékonykodó Szent Lucia, akinek emléke előtt tisztelgett a római katolikus egyház már az 5. századtól kezdve. Luca napja a Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig a tél legrövidebb napja volt, az évszak közepének tartották, munkaszünetes törvénynapként határozták meg. Nevének etimológiája a latin lux = fény szóval áll összefüggésben.
Ehhez a naphoz számos hiedelem, szokás kapcsolódik. A praktikák, mágikus eljárások, szövegek a tyúkok szaporaságát, tojáshozamának növekedését igyekeztek elősegíteni. Éjfélkor ennek érdekében megpiszkálták a tyúkokat, nagyobb tojáshozamra kívánván őket serkenteni, máshol maguk a gazdaasszonyok mutattak példát „ülésből" a kotlósoknak.
A nyugati részeken volt szokás a fiúk „kotyolni" járása. Hajnalban indultak körútjukra az ismerős házakhoz, szalmát vagy fadarabot vivén magukkal, amelyekre rátérdelvén adták elő termékenységvarázsló, mágikus szövegeiket, minden földi jót kívánván a házaiknak a „Luca, Luca, kitty-kotty, Tojjanak a tiktyok!..." kezdetű szöveg kíséretében. Köszöntőjükért tojás járt cserébe. Luca napja gonoszjáró nap is volt, amikor a bűbájosok, boszorkák megronthatnak embert, állatot, ezért védekezésül be kell zárni előlük minden ablakot, ajtót, sőt még keresztet is rajzoltak az ajtókra. A seprűket is elrejtették előlük. A pénz kiadása is tilos volt és ekkor, kölcsönkérni sem volt ajánlatos.
Jóslásairól is híres volt e nap. Az ekkor készített lucapogácsával jósoltak a jövendő élettárs személyére, e célból készítették a lucacédulákat is. 12 nevet írtak rájuk, egyet mindennap tűzbe vetettek, amelyik karácsonyra megmaradt, az mutatta a jövendőbélit. A lucakalendárium szerint a karácsonyig eltelt 12 nap időjárásából próbáltak következtetni az egész évire, a lucabúzából pedig a következő év termésére.

Kedvelt szokás volt ekkor a Luca-alakoskodás. Fehér lepelbe öltözve, belisztezett arccal fakanállal, meszelővel ijesztgették a fiúk a lányokat, gyerekeket, majd kikérdezték, imádkoztatták őket. Aki jó volt, almát, diót kapott. Máshol a tyúkokat is megpiszkálták, vagy a háziak arcát „megmeszelték" a kiütések elkerülésére. A legények tréfából egyes helyeken vagy kicserélték a kapukat, vagy szétszedvén a szekeret fölvitték a tetőre, ahol összerakták ismét bosszantván a ház gazdáját és népét.
A legnevezetesebb hagyomány a lucaszék elkészítése volt, amely a boszorkák fölismerésére szolgált. Luca napjától karácsonyig „dolgoztak rajta", innen a mondás: „Lassan készül, mint a Luca széke." Karácsonykor kellett rájuk állni, mert ekkor látták meg a boszorkányokat, akik szarvat hordtak, de azután a széket el kellett égetni. Egyes helyeken mákot kellett az éjféli misére vinni, amit elszórván a rontó szellem fölkapkod, mialatt a nép egérutat nyer. Református vidékeken volt szokás a lucaszék keresztútra vitele, körülkerítése krétával, hogy így megláthassák az ott gyülekező boszorkányokat. Hazatérvén pedig fokhagymát tettek a kulcslyukba, kést vágtak a bal ajtófélfába, keresztbe állították a söprűt - mindegyik „hatásos" fegyver az ártani akaró gonosz ellen.